2016. július 25., hétfő

II.évad 3.rész - Lassítsunk!

- Megyek pakolni!! – kiált vissza a lépcsőről. Nagyon jó, hogy így rohan, sejtem nem fogja megkönnyíteni a dolgom, és segíteni. Én is szívesen felvenném Louis tempóját, minél hamarabb ott szeretnék lenni, elvinni innen Lucyt, de az istenért még nincs is hol laknunk! Pedig már én is rázsongtam. Egye fene, elmegyünk ma, megszállunk valami motelben és ott helyben nézek egy házat. Akkor legalább belülről is megnézhetem. Azonban mielőtt nekifogunk a csomagolásnak szólni kell a lánynak is.
- Bemehetek? – kopogtatok az ajtaján. Lenyomja a kilincset, majd kitárja az ajtót. Int, hogy menjek beljebb.
- Csak, azt szeretném mondani, hogy muszáj lesz elmennünk innen. Brazíliában fogunk ezen túl élni. Szóval, kérlek, pakold össze a cuccod. A szekrényed aljában találsz egy bőröndöt, amit jónak látsz, pakold bele, a többit nyugodtan hagyd csak itt. Ha, nem lesz elég, nyugodtan kérj tőlem, vagy Louistól egy másik táskát. – látom, nem érti, miért kérem ezt, vagy miről is van szó, de engedelmesen veszi ki a bőröndöt és kezd el pakolni. Magára hagyom, nekem is el kell kezdenem pakolni. Nem fogok mindent eltenni, úgyis visszajövünk majd egyszer-kétszer.

Két csomagnyi cuccomat szedtem össze az elmúlt órákban. Máskor meghatna a – majdnem teljesen – üres ház, de egyszer már átéltem. Louis amióta készen van próbálja megértetni Lucyval, hogy nem akarjuk kitenni az utca szélén, vagy esetleg elhagyni, egyszerűen máshol fogunk lakni.
- Remélem, tudod, hogy te fogsz vezetni! – dobom meg Lout a kulccsal.
- Ú-úristen! A nagy isten, Harry Styles megengedi, hogy a nagy menő BMW-jét vezessem! Minő megtiszteltetés! – a mondat közben fokozatosan csúszik le a padlóra, míg le nem hasal teljesen. Igen, soha nem engedem neki, hogy vezessen, úgyis csak bajt csinálna.
- Ha, ennyire el vagy ragadtatva, akkor pakolj be az autóba. – ez már annyira nem tetszik neki, de teszi, amit kértem. Addig én keresek a neten valami szállót. Először egy nagyobb nevű hotelt próbálok meg, bár akkora szerencsém úgy sem lesz, hogy több napra tudjanak szobát adni, főleg, hogy most szólok.
Beletelt egy kis időbe, amíg találtam egy magára valamit is adó hotelt, ahol eltölthetünk három napot. Amint odaérünk első dolgom lesz elkezdeni a ház vadászást. Valami bútortózott kéne. Meg valami nagy.
- Mr. Sytles, jelentem, az autója készen van az indulásra! – szalutál előttem Lou. Megköszönöm neki, beírom a GPS-be a célt, majd odaadom Louisnak. Szólok Lucynek, hogy megyünk. Látom rajta, még mindig kételkedik, pedig igazán nincs miért. Hiszen az egészet csakis érte csinálom. Mikor mellém ér átkarolom a vállát és így kísérem az autóig. Kinyitom előtte az ajtót, s segítek beszállni neki, és be is csatolom.
- Ne csatold ki magad, amíg meg nem érkeztünk jó? Ha, aludni szeretnél, kicsit hátra tudod dönteni az ülést ezzel a karral. – bólint, hogy megértette. Én is elfoglalom a helyem, s rögtön hátradöntöm az ülést. Imádom!
- Mondd, Harry akkor végül is máris vettél egy házat? – tudakozik Louis.
- Dehogy. Egy hotelbe megyünk, három napra. Annyi idő alatt csak találok egy valamire való, felbútorozott házat. – világosítom fel csukott szemmel. Befészkelem magam, s lehunyom a szemem, pedig pontosan tudom, hogy egy másodpercet sem fogok tudni aludni. Még túl korán van.
Hogy mondjam el Lucynek? És Louisnak? Nem fognak hinni nekem… Vagyis, azt még elhiszik, hogy Lucy egy hologram, de a történteket nem. Hülyeségnek gondolják majd. Eltitkolhatom? Miért is ne? Csak kell egy jó sztori. Áh, nem… Honnan a francból tudnám, hogy a lány egy hologram, amikor csak úgy befogadtam? Azonban azt sem kerülhetem el, ami a múltkor megesett velünk, amikor csak úgy összeesett és folyamatosan tölteni kellett. Ki kell találnom valami cselt, amivel megrázhatom és beállíthatom úgy, mintha természetes lenne.
Nehéz lesz… Nem kellene neki elmondanom az igazságot magával kapcsolatban. Vagy ő rájönne magától? Az lenne a legjobb… Merne egyáltalán szólni? Remélem.
- Hosszú út lesz. – sóhajt fel Louis.
- Még csak tíz perce megyünk, de te már meguntad?
- Ezt nagyon eltaláltad. – markolja meg a kormányt. Látom, már nyüglődik. Esküszöm, minden hónapban egyszer van egy pár olyan napja, amin semmit sem lehet vele kezdeni. Mint egy lány. Borzalmas.
Muszáj kitalálnom valamit! Mi lenne, ha álmában ráznám meg? Fogalmam sincs érezné-e. Bár, mondjuk, ekkora idióta sem lehetek. Holt biztos megérezné. Oh, megvan! Megvárom, amíg elfogy az energiája. Teljesen. Ez beválhat. Igen, ez lesz az!
- Most komolyan egész úton sziesztázni akarsz? Tudod, hogy ha nem szórakoztatsz meg fog ölni az unalom. – hát ez igaz. Hátrapillantok Lucyre, aki csak az ablakon bámul kifelé. A beszéd témát sem szabad hanyagolni nála.
- Egy szobát tudtam foglalni, úgyhogy te és én alszunk egy ágyban, Lucy te pedig egy kinyitható pótágyon leszel. Jó így? – mindketten helyeselnek.
Egy darabig beszélgetek Louval, be nem áll a pofája, de mikor kezdek elálmosodni, a saját telefonomon lévő filmek közül bekapcsolok egyet neki, had hallgassa. Nincs oda a zenéért vezetés közben. Bízom benne, hogy a film nem fogja túlságosan lefoglalni, és az útra is koncentrálni fog.

- Harry! Kellj fel! Átaludtad az egész utat. – bököd meg Lou. Ezt én így nem mondanám… Kétszer aludtam el, a kettő között volt egy öt órás dumálásunk Louval.
Kikászálódok a járműből. Eléggé komás fejem lehet, úgy érzem magam, mint akit kimostak.
- Ne aggódj, én rendezek mindent. – veregeti meg Lou a hátam. Hát, jól van. Tudnám mikor lett ilyen segítőkész.
- Rendben, de az én nevemet mondd. – miután bement a hotelbe és segítek a hordár csávónak a csomagokkal. Lucy eközben leül a lépcsőre és vár, pedig mondtam neki, hogy nyugodtam bemehet és a fotelekbe is leülhet, de nem füllett hozzá a foga. Nem szeretne egyedül lenni.
Mindig úgy érzem, hogy túlságosan rohanok, és nem foglalkozom vele. Ez sajnos így is van. Mindent egyszerre akarok, azonban most már itt vagyunk, és azzal töltöm az időm, amivel csak akarom.
Nem óhajtok nagyon berendezkedni.

A szobába felérve én magam is meglepődök, milyen szép. Úgy hittem, csak egy kicsi szoba lesz, de kellemesen csalódtam.
- Tetszik? – fordulok a csodálkozó lány felé. Ő csak mosolyog rám. Ezt egy egyértelmű igennek veszem. Megvárom, amíg körbenézi a teret, utána mellé ülök.
- Figyelj, tudom, hogy eddig nem igazán gondoskodtam rólad, de ígérem, ami után találok egy házat, meg fog változni. Segíteni szeretnék. – simogatom meg vállát. Láthatólag jól esnek neki a szavaim. Megölel, amit nem tudok hirtelen hova tenni, de sejtem, hogy mit szeretne vele üzenni.
- Mit szólnál egy városnézéshez? Persze csak miután Louis is aludt egyet… Szóval holnap. – persze, hogy semmit sem szólna… Viszont, tetszik neki az ötlet.

Le kell lassítanom a történéseket. Le kell nyugodnom. Itt már csak nem lehet semmi baj.


Sajnálom, hogy nem hoztam előbb a részt, de gyakorlatom volt a múlt héten, nem voltam itthon, komplikált volt az egész, de most nem ez a lényeg xd. 
Tudom, hogy unalmasak a részek, próbálok ezen javítani és elkezdeni izgalmat vinni bele. Ez most rövid is lett... Ahogy tudok sietek a következő résszel, de figyelek, hogy legyen valami jobb minősége!

2016. július 12., kedd

II.évad 2.rész - Költözünk

Sziasztok! Itt a második rész, ami remélem tetszeni fog! Szeretnélek megkérni titeket, hogy kommenteljetek, hogy tudjam tényleg érdemes-e folytatni. Köszönöm szépen azt az egy visszajelzést ami jött, nagyon jól esett! :)

- Na, most ki dobott ki? – megáll előttem, mellkasa előtt összefonja a karjait, s sértődötten néz rám.
- Nagyon, nagyon vicces! Te, ki ez a lány? Együtt vagytok? Avass már be, Gemma nem mondd semmit. 
- Nyugodj le, később elmondok mindent.  – felsietek Lucy szobájába, mivel lent nem találom őket sehol. Kopogok az ajtón, mire Gemma visszaszól. Bemegyek, de erre nem voltam felkészülve. Lucy egy fekete csipkés ruhában ácsorog, miközben Gemma fonja a haját. Gyönyörű.
- Woh… Lucy nagyon csinos vagy. – bókomra elpirul.
- Te, Harry. Louisnak nagyon bejön Lucy.
- Igen, volt már hozzá szerencsém. Szóval, jól elvoltatok?
- Persze. Felpróbáltuk a ruhákat, aztán ahogy mondtad megmutattam és elmagyaráztam neki hogyan is kell használni a TV-t.
- Szuper, köszönöm! – mikor végzik Lucy hajával, közli, hogy lép is. Nyom két puszit az arcomra és elhagyja a házat.
- Jól elvoltatok Gemmel? – igennel válaszol, látom rajta, hogy valóban kedveli. Örülök, hogy kijönnek egymással. Ahogy Lou-val is.
- Menjünk le Louishoz. Biztos vár már. – mire feltápászkodok az ágyról az említett személy már bent is van a szobában.
- Nos, válaszolsz? – teljesen be van zsongva. Pont, mint az első alkalommal. Akkor ez kétségkívül egy második első alkalom.
- Szóval Louis, ő itt Lucy! Beteg, úgyhogy ne hozd rá a frászt, ha kérhetem. És mielőtt megint megkérdezed, nem vagyunk együtt.
- Hogy érted? Meg van fázva, vagy valami ilyesmi?
- Nem, ő amnéziás. Nem beszél, ez biztosan valami pszichés probléma lehet. Reméljük, minél hamarabb elmúlik.  – beszélgetünk még pár percet, majd átkísérem Louist a szobájába. Hihetetlen, hogy nálam lassan mindenkinek lesz egy saját bejáratú szobája!
- Gondolom, sokáig maradsz. – a válasz természetesen igen, mi más is lehetne. Neki nincs saját háza, a barátnőinél szokott lenni. Balszerencsémre elkezdi ecsetelni milyen kis bombázó hagyta el. Előszörre érdekes volt, másodjára nem szívesen hallgatom végig. Félre ne értsétek, jó társaságnak tartom magam, meghallgatok mindenkit, azonban azt nem szeretem hallani, hogy a legjobb barátomnak összetörték a szívét. Nem vallja be, túl nagy hozzá a büszkesége, azonban én tudom, és legbelül ő is, nagyon fáj neki. Minden egyes alkalommal. Tuti Louis vezeti a szakítások rekordját. Annyi pénzem lenne, ahányszor szakított, vagy visszautasították milliárdos lennék.
- Engedélyt kell kérnem a lányhoz? Persze ezt csak feltételesen kérdezem, nem mintha akarnék tőle valami. – persze, persze.
- Beléd csapott egy villám? Louis Tomlinson nem akar semmit egy lánytól?
- Te is tudod, hogy bepróbálkozok majd.
- Hagyd még. Csak tegnap óta van itt, és nem szeretnék rászabadítani egy Tomlinsont. – marjuk még kicsit egymást, végül annyiban maradunk, vár még pár napot, utána kezdi csak el behálózni Lucyt. Bár pontosan tudom, az első másodpercben, ahogy elnézek, ő már ott lesz mellette.  Megígértetem Louissal, hogy semmilyen körülmények között el ne mondja senkinek, hogy Lucy itt van. Ugyan ezt mondtam Gemmanak is. Ha, rossz fülekbe jut az információ, akkor nem tudom magam mellet tartani majd.
El kellene, hogy menjek a munkahelyemre, de nem visz rá a lélek. Nem azért mert Louis itt van, vagy, mert féltem Lucyt. Egyszerűen nincs kedvem. Rávetem magam az ágyamra, majd csekkolom a telefonom. Már vagy százszor hívtak a stúdiótól. Komolyan el muszáj lesz felmondanom. Vajon Lucy mit tud ilyenkor csinálni? Először is sokat hagytam a szobájában, de akkor soha nem futott át az agyamon, hogy esetleg unatkozik. Bunkó vagyok. Itt a második lehetőségem, arra hogy foglalkozzak vele. Már tudom, tanítani is kell neki pár dolgot, el tudnánk ütni az időt. El is indulok a szobája felé, de már a folyosóról hallom, Louis hangját. Hát, megelőzött. Ez esetben veszek egy fürdőt és alszok egyet. Vagyis előtte kéne valamit beszerezni vacsorára. Rendelek egy pizzát. Jobban mondva hármat. Azzal tisztában vagyok Louisnak a kedvence a sonkás-sajtos extra sajttal, azt is tudom az enyém melyik, de a lányka, vajon melyiket szeretheti? A sima sajtosat mindenki imádja – legalábbis azt hiszem – kap egy olyat. De, viszont az sem lenne nagy gond, ha rendelnék egy husosat, sonkásat és egy sima sajtosat és akkor mindenki azt eszi, amelyiket akarja.
Kiszámítottam minden másodpercet, ugyanis amikor frissen fürödve kocogok le a lépcsőn, épp csengetnek. Itt a kaja!
- Jó estét! Itt a számla. – kifizetem a három óriás pizzát, és el is hajtom a futárgyereket. Nem lesz ez túl sok? Nem baj, csak eláll ez több napig is.
- Gyertek, van kaja! – ordítok fel. Alig telik el két másodperc, hallani lehet, ahogy Louis őrült módjára dörömböl lefelé a lépcsőn. A pici lány, csak szerényen jön utána.
- PIZZA! – újra ás újra ez van, amikor Louis egyáltalán csak meglátja.

Úgy tűnik, Louis nem tud leállni a bolondozással, arra kelek, ahogy az ágyamon ugrál.
- Gyerünk, Harry kelj fel! Irány a munka! – frászt! Felkelek, de ahelyett, hogy a szekrényhez mennék valami göncért, beszállok a játékba. Deja vum van. Vajon miért?
- Most vagy azért sürgetsz a munkába, mert Lucyvel szeretnél lenni, vagy csak aggódsz, hogy egyszer nem tudlak majd eltartani? – bököm oldalba játékosan. Tekintettel ölni lehetne, már halott lennék. És, most bevágja a műdurcát. Szeretem, hogy köztünk minden poén. Tudjuk, hol vannak a határok.
- Na, de Harold! Milyen kérdés ez?!  Persze, hogy mindkettő! – ennél szebb választ nem is kaphattam volna, azt hiszem meg is könnyezem!
- Akkor itt hagylak, Rómeó. – paskolom meg vállát. Be kell mennem, felmondani. Utána elmondani Lounak, hogy mi a helyzet és közlöm azt is, hogy költözünk. Nem mellesleg kell vennem egy sokkolót. Nem biztonsági okokból, Lucy miatt. Ugye van az a dolga, a meghibásodás. Sürgősen kell vennem egy házat. De mégis hol? Az amerikai házamba nem szeretnék menni. Magamra kapkodom a ruháimat, felkapom a kocsi kulcsom, azonban mielőtt lelépnék Lou lelkére kötöm, hogy nagyon figyeljen Lucyre – nem mintha magától nem körözne körülötte. Bármi is kell neki, adja oda neki.
Nagy köszöngetések közepette megyek John irodája mögé. Jobban belegondolva nem is oda kéne mennem, inkább a fejeshez. A mai nap bent van. Ezt vele kell intéznem. Kopogok kettőt, s mikor beinvitál, benyitok.
- Jó napot! – kezelek le vele.
- Oh, Harry! Régen láttalak. Olyan pletykák járnak ebben az épületben, hogy már be sem jársz. – nevet. Jól ismerem, általános iskolai haverok vagyunk.
- Van, amikor a művész kinövi a termét és nagyobbra vágyik. – talán ez túlzás volt. Nem igazán örül ennek. Akkor mi lesz, ha elmondom neki a tervem? Jézus!
- Térjünk a lényegre. – komoly arckifejezése a frászt hozza rám.
- Hát… Ez lenne a lényeg. Nem tervezek nagyobb kiadóra váltani, de felmondani igen.

Nem volt egy könnyű menet, de abban megállapodtunk, hogy nem bontja a szerződésem, ha van kedvem, bármikor szívesen látnak, cserébe csak dalokat kell írnom. Ők pedig azokat eladják. Szóval dalszerző lettem. A fizetésem megtarthatom, nem vonnak le semmit. Ezért azt hiszem, életem végéig hálás leszek.
- Louis, beszélnünk kell! – nem tudom, miért ordítok, amikor itt ülnek előttem a kanapén és TV-znek.
- Okés. – velem jön a konyhába, leültetem az egyik székre, és kávét töltök mindkettőnknek.
- Miről van szó?
- Költözünk. Ma azért mentem be, hogy felmondjak, de nem akartak elengedni, így abban maradtunk, hogy megtarthatom a fizetésem, nem bontják a szerződést, csak legyek a dalszerzőjük. – nem nehéz neki ezt lenyelni, költöztünk már többször is. Louis amúgy sem lovagol az ilyen dolgokon sokáig, szereti a változatosságot, emellett nagyon laza, mindent nagyon – néha túl könnyen – vesz.
- Remek, hova megyünk?
- Azt még nem tudom, ma óhajtok valami házat nézni a neten.
- Mi van az Amerikai házzal? Az eléggé fasza. – ezt most csak azért mondja, mert fénykorunkban hatalmas bulikat szerveztünk ott, szétcsapattuk a fejünket. Ő azt a kis szentélyének tekinti, ott dugta meg a legtöbb csajt. Egyébként nem nagy durranás a ház.
- Én arra gondoltam, hogy Ausztráliába mennénk. Ott jó az idő.
- Brazília? – ez még tőle is fáj.
- Az Amerika Lou. – mondom neki csukott szemmel.
- Mázsa szart rá, nem érdekel hol van! Menjünk oda! – végül is. Régebben szó volt róla, hogy elmegyünk egyszer oda, ám ez nem történt meg.
- Tudod, hogy valamikor nagyon rég ott akartunk tölteni egy nyarat, na, most itt a lehetőség! Kérlek, Harry bár bezsongtam! – ha, nem mondja, esküszöm nem veszem észre… Az ugrálás és az össze-vissza hadonászás nem elég feltűnő.
- Legyen! – ahogy kimondom, akárcsak egy holdkórós üvölteni és szaladni kezd. Brazil lányok vigyázzatok, érkezik a szűzoltó!

2016. július 7., csütörtök

II. évad 1.rész - Kezdjük előlről

Hali:) Meghoztam az első részt, remélem meg lesztek vele elégedve, és megdobtok pár visszajelzéssel!

Harry szemszöge

Újra itt lenni, kimondhatatlanul fura. Visszahoztam Lucyt a házamba, vagyis elhoztam. Ahjj, bele fogok ebbe őrülni! Még azt sem tudom, mi tévő leszek, hiszen nem játszhatom el újra a múltat. Akkor elveszíteném újra. El kell mennünk, távol kell tartanom Evantől meg persze a főnökömtől. Aki, amennyiben jól emlékszem hamarosan betoppan. Egy szót sem szólhatok neki Lucyről. Ha, jól emlékszem most nem kapott le minket egy lesifotós sem. Úgy tűnik a sors is velünk van. Nem bírom mosoly nélkül nézni, ahogy a házat csodálja. Nem okolhatom érte, elvégre semmit sem tud a világról.
- Szolgálhatok a szép hölgynek valamivel? Esetleg innivaló, vagy étel? – mosolya elragadó, bólint egyet. Beinvitálom a konyhába, de mielőtt utána mennék, kérek tőle egy percet, sietősen bezárom a bejárati ajtót, hogy egy hívatlan vendég se zavarjon meg. Telefonomat lehalkítom, és megyek is a konyhába. Nem hazudtolja meg magát, vizet kér. Fogalmam sincs hogyan is emlékezhetek minden egyes dologra, de ez hátránnyá nem válhat, sőt! Nekem ez csak előny. Szép nyugodtan iszogatja a vizet, mikor kopognak. Pontosan tudom ki, ezért is zártam be az ajtót. Had higgye csak, hogy itt sem vagyok. Lucy pici megrezzen, rögtön megnyugtatom.
- Gyere, megmutatom a szobádat. – felsuhanunk a lépcsőn, s rögtön a régi szobájába viszem. Túl izgatott vagyok, egyszerűen már most kínoz az idő! Nem tudom kivárni, hogy minden olyan legyen, mint régen. Amikor tudott beszélni és fontosan voltunk egymásnak. Persze nekem ő már most is nagyon fontos, hisz’ én emlékszem, azonban ő nem.
- Adok neked új ruhákat, nem igazán járnak ide lányok, ha elő fordul is, akkor csak a nővérem, ő viszont nem szokta itt hagyni a ruháit, így csak az egyik felsőm és melegítőmet tudom adni. – aprókat bólogat. Kikotrom a cuccokat a szekrényből egy törölköző kíséretében. Ez esetben előre oda adom neki a ruhákat, mind tudjuk hogyan végződött a dolog múltkor, nem szeretném kínos helyzetbe hozni. Intek neki, hogy kövessen. Nem megyünk messze, csak a fürdőig.
- Gondolom, szeretnél kicsit felfrissülni. Van kád, de zuhany is, azt használod, amelyiket szeretnéd. A rajtad lévő ruhát nyugodtan tedd ide, ki lesz mosva. Szóval röviden a lényeg az, hogyha megnyitod a csapot, azzal megengeded a vizet. Ezzel tudod szabályozni a meleget és a hideget. – miközben magyarázok meg is nyitom neki a csapot. Hatalmasra nyílik a szeme a vizet látva. Tényleg nem fogom kibírni, azonban a tudat, hogy egy egész életet tölthetek el vele, vígasztal. Legalább is én nagyon reménykedem, hogy így lesz, és nem cseszem el!
- Akkor én magadra is hagylak. – az emeleten maradok, nem szeretnék tőle eltávolodni, hátha valami baj lesz. Simán el is eshet. Na, jó, jobb lesz, ha ezt most abbahagyom! Kicsit túlaggodalmaskodom. Viszont ezt meg lehet érteni nem? Múltkor elvesztettem, ezt nem engedhetem meg újra!
Ránézek a telefonomra, máris van hat nem fogadott hívásom. De, nincs kedvem ehhez a görényhez. Nem hívom vissza, attól félek még telefonon keresztül is képes lennék neki behúzni. Csak egy SMS-t dobok neki. Jobb lesz átgondolni, mi is fog történni a közeljövőben és felkészülni. Vagyis, akarom én, hogy azok megtörténjenek? El kellene mennünk már most! Mi lesz Louissal? Neki el kellene mondani nem? Mivel kezdeném? Szia, haver képzeld ez egyszer már megtörtént, Lucy egy hologram, akit Evan teremtett, de el lett rontva, ami igazából nem is lényeges, de a gyártó cég szeretné visszakapni ezért menekülnünk kellett, viszont a vége az lett, hogy Lucyt elpusztították engem meg visszaküldtek a múltba, de nincs para visszajöttem a múltba? Eh, el is küldene elmegyógyba. Hallom, ahogy csattan az ajtó, gondolom, készen van a pici lány. Arra emlékszem, hogy elvittem orvoshoz, sőt be is zártattam egy intézetbe. Mára tudom, ennek semmi értelme, ő nem beteg. Visszagondolva sok baromságot csináltam, meg is bántam, de csak segíteni akartam.
- Figyelj, emlékszel a nevedre? – persze, tudom a választ, mégsem akarok faragatlan lenni, múltkor nem kérdeztem meg tőle. Nem csak azt kell szem előtt tartanom mi jó nekem, vele is fogalakoznom kell, meggyőzni semmi baj nincs vele. Mert ugye ez így is van. Ahol csak tudok, segíteni szeretnék neki. Nemlegesen rázza a fejét. Látom, rosszul esik neki. Hát igen, ezeken túl kell esni.
- Hé, nincs semmi baj! Nyugodj meg, meg vagyok róla győződve, minden kérdésedre meg fogjuk találni a választ. A hangod miatt se aggódj! Rendben? – remélem, ez kicsit ellazítja.
- Mit szólnál, ha ideiglenesen Lucynek hívnálak? Kell neked valami név, és úgy gondolom ez illik rád. – mosolyogva egyezik bele, tetszik neki az ötletem. A szekrényhez lépek, keresek neki valamit, amivel takarózhat. Takarót nem, de pokrócot találok.
- Csak pokróc van, viszont, ha szeretnéd, akkor áthozom neked a saját takarom. – rögtön hevesen tiltakozik. Állandóan megmosolyogtat. Kezébe adom a pokrócot, s jó éjt kívánok, majd magára hagyom. Arra emlékszem mit kért inni, de arra bezzeg nem, hogyan is tudta meg ő maga, hogy egy hologram. Meg kell erőltetnem az agyam. Most viszont pihennünk kell, mindkettőnknek, hosszú út áll még előttünk. Komolyan meg bele fogok bolondulni az időbe. Túl lassan múlik.

Reggel a szél lágy cirógatására kelek. Csodálatos, hogy ezen a reggelen nincs semmi dolgom. Talán csak munkába kellene bemennem. Meg kell beszélnem mindenkivel, hogy elköltözöm, és szerintem nem folytatom tovább a kiadónál a karrierem, sőt biztos is! Kikelek az ágyból, egyből a konyhába megyek. Friss kávét főzök, és egy kis rántottát is összedobok. Elmerengek a dolgomban. Egy tüsszentésre kapom a fejem.
- Foglalj helyet nyugodtan, csináltam reggelit. – kicsit bénázik a bárszékkel, mire sikerül feljutnia elé helyezem a tányért egy villával. Visszafordulok a pulthoz és két bögrébe töltök kávét. Mire ismét vele szemben vagyok, kézzel falja a tojást.
- Segíthetek? – kezébe adom a villát, s a sajátommal megmutatom neki, hogyan is kell ezt. Egy falatot teszek a számba, majd jelzek neki, most rajta a sor. Hibátlanul leutánzott. Hozok neki egy nedves törlőkendőt és rendbe szedem a kezét. Ideje lenne ruhákat keríteni neki.
- Megyek telefonálok egyet. – tátog egy -t. Na, ez már haladás. Próbálkozik. Rányomok a Gemma névre.
- Szia! – imádom, mindig örül nekem.
- Szia, mondd csak nincs neked véletlenül pár felesleges ruhád? Tudod nadrág meg ilyenek.
- Igen, Harold, tudom mi az a ruha. Amúgy van. Miért? – tudom, most rosszra gondol. Pedig semmi oka rá.
- Ha, megteszed nekem azt imádott nővérem, hogy áthozod azokat, akkor elmesélek mindent. És bemutatok valakit. – hatalmas sóhajokkal fogja magát vissza a kérdezősködéstől.
- Hamarosan ott. – ezzel le is teszi. Szuper! Visszamegyek a konyhába, ahol Lucy ugyan ott ül, ahol hagytam. Ahogy látom végzett a kajálással.
- Idd csak meg. – bökök a bögrére. Azonnal mozdul és betermeli. Én is gyorsan megeszem az ételem és megiszom a kávém.
- Szeretném, ha tudnád, csinálhatsz bármit a házban. Éred magad otthon. Feltételezem sok kérdésed van, ha tudod, tedd csak fel. Örömmel válaszolok. Hamarosan itt lesz a nővérem, bemutatlak neki. Hoz pár ruhát, amiket majd hordhatsz, de alsóneműt el kell mennem venni. Itt hagyhatlak majd vele? Nem kell félned, nagyon kedves. – félve ugyan, de beleegyezik. Na, várjunk csak? Nem ezen a napon állít be Lou? Még jó, hogy de. Gyorsan le kell ezt tudni. Kopognak az ajtón, s nem sokkal később Gemma beront.
- Hali, öcskös! – borul bele a nyakamba.
- Szia! Nézd, ő itt Lucy. – nevét hallva a lány rögtön felkapja a fejét. Kinyújtom felé a kezem, veszi a lapot és idejön.
- Lucy, ő itt Gemma, a nővérem. – Gem a kezét nyújtja felé, bizonytalanul, de elfogadja. Remekül haladunk.
- Örülök, hogy megismerhettelek, de Harry ő hogy kerül ide, és pontosan ki ő is neked? – kínos mosolyt eresztek Lucy felé, s betolom Gemmat a konyhába.
- Ne légy ilyen tapló!
- Jó-jó, de válaszolnál? – anyám…
- Befogadtam. Az utcán találkoztam vele. Olyan esetlen és nem mellesleg amnéziás. Beszélni sem tud, egyáltalán nem emlékszik semmire. Ott feküdt a járdán, mindenki nevetett rajta, gondolom elesett. Nem hagyhattam ott. – szemmel láthatóan megnyugszik, el is szégyelli magát.
- Uh, értem. Sajnálom. Nem tudom miért következtettem egyből egy egyéjszakás csajra.
- Arra szeretnélek megkérni, hogy vigyázz rá, amíg én elmegyek neki fehérneműt venni.
- Persze. Hogyan kommunikáljak vele? Egyáltalán mit csináljunk?
- Hát, mi eddig úgy csináltuk, hogy én beszéltem ő jelelt. Beszélgess csak vele, nézzetek TV-t tanítsd meg rá. Köszi, puszi! – el is húzom a csíkot, nincs vesztegetni való időm, tekintve, hogy Louis hamarosan megérkezik.
Bemegyek egy fehérnemű boltba, az eladó felkínálja a segítségét, azonban egyedül mindig gyorsabb. Bugyikkal könnyebb dolgom van, veszek öt feketét, öt fehéret és öt testszínűt. Fő az egyszerűség. Az összes francia bugyi. A többi nekem valamiért nem tetszik. A tanga kurvás, a sima pedig öreges. Abba nem gondoltam bele, hogy fogalmam sincs Lucy kosárméretéről. Tudom nem szép dolog, de megstírölöm az összes eladólányt. Annak az alacsony vörösnek hasonló mérete lehet.
- Elnézést! – szólítom le.
- Tudok segíteni? – kínos lesz. Mennyire néz majd perverznek?
- Tudom illetlen leszek, de eljöttem egy ismerősömnek melltartót venni, de a méretével nem vagyok tisztában, viszont, hát öhm… Neked hozzá hasonló méreted lehet. Szóval segítenél? – sikerül megnevettetnem, kicsit sem sértődik meg, állítása szerint rajtam kívül mások is megtalálták már ezzel. Melltartóból is vettem elegendőt, de semmi push up, vagy csipke. Maradok az egyszerűknél.
Beállok a garázsba, és besietek a házba.
- Megjöttem!

- Harry Edward Styles! Miért üres a hűtő? – uhh, akkor vágjunk bele!

2016. július 2., szombat

2. évad?!

Hejhó! Szóval valamikor régen volt itt szó második évadról... Azóta igaz sok-sok (talán túl sok) idő eltelt, viszont most a szünetben rengeted időm van, tehát ha esetleg lenne rá igény szívesen tovább vinném a történetet! Nem tudom melyik opcióban lenne eredményesebb a dolog szavazás alapján, vagy kommentek alapján, ezért aki szeretne folytatást kommentelhet, vagy akár szavazhat is oldalt. Én őszintén nagyon remélem, hogy lehet még ebből valami!