7.fejezet - Látogató

Sziasztok Hologramjaim!
Hihetetlen, hogy már negyven feliratkozó van! Rettenetesen jó érzés, ti vagytok a legjobb olvasók a földön! Mindenért hatalmas köszönet és hála. Próbálok hosszabb részeket hozni, viszont a nagy felhajtás miatt, ami most körülöttem van az utolsó hetek miatt, nehezen tudom összehozni. A nyárig még két részt biztosan hozni fogok, ám a harmadikban sajnos nem vagyok biztos a ballagás és az egyéb elfoglaltságaim miatt, hiszen mint szokott minden egy hétre esik.
Remélem tetszeni fog a rész, jó olvasást hozzá!:)


  A hatodik érzékem valami úton, módon megsúgta, hogy ennek nem lesz jó vége. Csalódottan hajtom le fejem, s ráhangolódtam a rossz hírek fogadására.
 - Az emlékezetvesztésre nincsen magyarázat, azonban kétségbevonhatatlanul állíthatom külső sérülés váltotta ki. A hangját illetően jó hírek adhatok, ez csak átmeneti. – egy pillanatra rápillant a papírjára, hamar átolvassa, s újra a szemembe néz.
  - Továbbá elvégeztünk a rutinvizsgálatot is, aminek rendkívüliek lettek az eredményei. Vérnyomás, reflex, fül –és látás került kivizsgálásra. Az első jelentősen túlszárnyalja az ő korában az egészséges kategóriát. A reflexei kiemelkedően jók, és a végeredmény csakugyan egyezik a fül és látás eredményeivel. – nem tudtam hova szeretne kilyukadni, nem lehet olyan nagy cucc, hogy valakinek magas a vérnyomása. Biztosan csak izgult. A többi eredmény pedig inkább örömhír, mintsem aggasztó.
  - Sejtelmem sincs mit óhajt ezzel mondani. – csapom össze tenyereim, s szám egy vonallá préselem.
  - Szeretnénk bent tartani és elvégezni rajta pár vizsgálatot. – van egy olyan érzésem, hogy eltitkol előlem valamit. Rossz közérzetem lett, érzem nem kéne itt maradnunk.
  - A lánynak kissé magas a vérnyomása és máris bent tartanák? Köszönjük, de nekem még ma ezer dolgom van, nincs időnk további vizsgálatokra. Küldje ki és már itt sem vagyunk. – kicsit úgy beszéltem, mintha nem kívánatos személyek lennénk. Mentségemre szóljon nem szoktam bunkó lenni, nem az én műfajom, viszont a mostani helyzettől kicsit felment bennem a pumpa minden ok nélkül, viszont a tudat, hogy nem sokára hallhatom hangját feldobott. Hamarosan teljesítették is a kívánságom, megilletődve és talán kicsit megtörve kaptam vissza a lányt. Intettem az ápolónőnek, s oldalamon a kis beteggel szállunk be a járműbe.
 - Sajnálom, nem kellett volna kényszerítenem téged. Remélem nem volt olyan kellemetlen. – semmibe veszi a tényt, hogy hozzá beszélek, csak maga elé mered, s a tenyerét kapargatja. Ráhagyom, tisztában vagyok vele, mennyire orrolhat rám, milyen zavarba ejtő, vagy esetleg felkavaró élmény lehetett. Szégyellem magam, látom rajta a meghökkentséget, összezavarodást. Csak tudnám mit is tegyek vele addig, míg én dolgozom. Muszáj bemennem a stúdióba, valamilyen új gyakornok letörölte az egyik számom és fel kell énekelnem ismét. Szívem szerint bevinném magammal, azonban a bentiek nem igazán díjazzák, ha valaki láb alatt van. Vonakodva tekerem jobbra a kormányt, s nyomom még lejjebb a gázpedált, s így tökéletesen végzem a házam előtti feljárón. Nagyot sóhajtva kerülöm meg az autót, annak céljából, hogy kinyitom a lánynak az ajtót, ám ezzel beelőzött. Töretlenül kerüli tekintetem, még az út közben tett bocsánatkéréseim sem hatották meg, bár nehéz megállapítani így, hogy nem beszél, min akadt fent, vagy egyáltalán problémája van-e velem. Kulcsaim a zárba helyezem, ám elforgatni már nem sikerül, ebből a legtöbb ember arra következtet betörtek hozzá, de mivel nekem van egy áthaladóban lévő barátom, nyílván ő van bent. Hangosan nyitom ki az ajtót, mire rögtön egy felháborodott hang köszönt.
 - Harry Edward Styles! Miért üres a hűtő? – hangját nem sokkal később jelenléte tette teljessé, azonban mielőtt újra kiabálhatna, megakad szeme a mellettem álló személyen.
 - Kinek hálálhatom meg a társaságod? – ő sem felel nekem, még  mindig a lány stírölése a legfőbb dolga. Be kell vallani, valóban szemet kápráztató az ifjú hölgy. Magamban kuncogok barátom teljes lefagyásán, s végül elhaladok mellette viszont kizökkentése érdekében nekimegyek vállának. Hallom, ahogyan megköszörüli torkát, ezt követően rögvest mellettem terem.
  - Szóval, akkor most végre figyelsz, rám megkérdezem még egyszer… - nevetek, s mikor tovább folytatnám, a mondatom ő közbe szól.
  - Ne kérdezz semmit, majd én! Ki ez a lány? Kérlek, mondd, hogy nem vagytok együtt. – ahogyan hallom már is bezsongott. Igen, ő minden bizonnyal az a típus, aki első látásra minden széplányt istenít, egyszerűen nem bír leakadni az adott lányról, ellenben mikor kosarat kap képes normális ember módjára viselkedni.
  - Nem Louis, nem vagyunk együtt, megnyugodtál? Visszatérve a kérdésemre; kinek köszönhetem, hogy itt vagy? – legjobb barátomból csak úgy folyik a szó, pillanatnyilag egy szőke hajú, plasztikázott lány engedte útjára. Két hónapig voltak együtt Lou elmondása szerint, bár nem csodálkoznék, ha az exe mást mondana. Képes kiszínezi a valóságot.
  - Engedélyt kellene kérnem tőled elméletben a lányhoz? – gondolom itt most a harmadik lakosra célzott. Nem vagyok oda az ötletéért, szeretnék kicsit közelebb kerülni hozzá, viszont amennyiben Louis ráijeszt a túlzott nyomulásával, ez nem fog menni valami könnyedén. Testemmel a konyha pultjának támaszkodom, míg a barna hajú Kaszanova idiótán vigyorog rám. Tudom, már érzi a nem szócska édes ízét, s akármennyire is töröm most össze a pici szívét a válaszom egy igen lesz.
- Nézd, más esetben nem érdekelne, ha megpróbálnád őt is megfertőzni a Tomlinson kórral, csakhogy ő más, mint a többi.  – arcáról azonnal lehervad a mosoly, s lefelé kezdi görbíteni ajkait, természetesen csak viccből.

Szinte érzem, ahogyan az sugallja, könyörüljek meg rajta.
- Bocsi, Louis. Amint megismered egy kicsit jobban rájössz. Nem attól különleges, hogy, hű de erkölcsös és nem fekszik le idegenekkel, hanem mert amnéziás és átmenetileg beszédre is képtelen. Nem akarom kurvának beállítani, félre ne érts, azonban nem ismerem annyira. Számomra képtelenség lenne elképzelni őt ilyennek. - mostanra fogalmam sincs miért mondtam ilyeneket, hiszem nyilvánvalóan illedelmes.
  - Akkor miért van itt? Mármint úgy értem, ha nem ismered, miért van itt? Csak azt nem mond, hogy megint Robin Hood-nak képzelted magad. – csakugyan ilyen kiismerhető lennék? Bizonyára bárki rádöbbenne a válaszra az arckifejezésem alapján. Lou csak megforgatja szemeit és elsiet valamerre. Meg kellene keresnem a lányt, majd bemennem a munkahelyemre. Csak szerintem hangzik szerfelett egysíkúnak? Nem hinném. Szegény a ház ismeretének teljes hiányának köszönhetően még mindig ott áll ahol hagytuk.
  - Gyere, felkísérlek a szobádba. Nekem el kell mennem egy időre, addig itt leszel Louis-al. Remélem ez nem probléma. – egyből jött a nemleges válasz. Problémamentesnek érezem a dolgot, legalább lesz itt vele valaki, nem szorul újra magányra.
  - Bízom benne, hogy jól ki fogtok jönni, még akkor is, ha egyelőre nem tudsz beszélni. Apropó, az orvosok szerint hamarosan visszajön a hangod. – látok rajta egy kis örömöt. Út közben még elbeszélgetünk, meg kérem majd Lou-t, hogy vezesse körbe, hiszen eddig arra sem volt időm.
  - Louis! Merre vagy?- kiáltom, miután bevezettem a lányt a szobájába. Amint megkaptam a választ elindultam az ő szobájába. Igen, neki van külön szobája, mivel neki nincs háza, folyton a soron következő barátnőjénél lakik, szereti falni az életet, kihasználja a fiatalságát. Mindig kérdezgetem tőle, miért is nem vesz magának egy házat, esetleg kezd el bérelni egyet. Erre általában azt a választ kapom, hogy „Harold drága, nem szeretnék felesleges költségeket, hiszen kettőt sem alszol, nekem már új barátnőm van”. Ehhez sosem kommentálok semmit, ismerem annyira, hogy tudjam, olyan nőhöz nem költözik, akit nem szeret.
 - Jelenleg meddig kívánsz a Styles rezidencián lábadozni? – nevetek, azonban tőle egy gúnyos röhögést kapok vissza.
 - Nem tudom. Nagyon megtetszett ez a lány, szóval lehet, egy jó darabig el fog tartani mire kiheverem az a bombázót. – nyújtózkodik végig az ágyon. Szigorúan nézek rá, ám ez nem hatja meg.
 - Tényleg, mi a neve? – kérdezi, s itt én is ráeszméltem a szomorú igazságra: nem tudom a nevét. 

Csatlakozzatok a Facebook csoportoz, hamarosan egy kis meglepetést

szeretnék hozni!

(link)

6.fejezet - Orvos vizsgálat

Sziasztok Hologramjaim!

Újabb vasárnap, újabb rész! Szeretném mindenek előtt megköszönni a rengetek kommentet, amit az előző részhez írtatok, remélem ez a rész is ugyan annyira fog nektek tetszeni! Másodszor pedig szeretném elmondani milyen elképesztőek is vagytok! Hamarosan meglesz a 40 feliratkozó, holott ez még csak a hatodik rész! Csatlakozzatok a csoporthoz (link). Jó olvasást!

 Nem értem, mi oly érdekes rajtam, s zavar is tekintete. Alsó ajkát beharapja, ezzel a módszerrel szándékozza eltüntetni a mosolyát, ami nem igazán sikerül neki. Hosszas várakozás után végre szemembe néz, s szólásra nyitja száját.

 - Ühm... Nem tudom honnan jöttél, de errefelé nem szokás csak úgy mások előtt átöltözni. – teljes zavarban ejti ki a szavakat, miközben tarkóját vakarja. Akár egy festmény állok előtte, tekintetem egy percre sem szakad el tőle. Mégis mi olyan eget rengető dolog ebben az átöltözésben, amiért egyedül kell lenni közben?

 - Látom nem érted. Hogy is magyarázzam el? Megvan! – kiáltott, azonban a következő másodpercben már köddé vált. Körbetekintek a szobában magam körül, azonban sehol sem találom. Kis idő múltán elhelyezkedem az ágyon, majd várok. Tekintetem elkalandozik a szoba falain, végül a benne elhelyezkedő bútorokon. A berendezés letisztult, mégis szemet kápráztató. Léptek zajait hallom, türelmesen szegezem szemeim a hang irányába.

 - Szóval, ez itt egy banán. Tegyük fel, hogy a héja a ruhája, ami elfedi, azt, amit másoknak nem kell látnia. Csakhogy, amikor ezt leveszi – itt kezdi lehámozni a héját – felszínre kerülnek ezek a dolgok. A tested csakis rád, és a partneredre tartozik. – még mindig nem értem maximálisan, ellenben tudom, hogy az előző cselekedetem nem volt helyénvaló, s nem fordulhat még egyszer elő. Szégyenkezve hajtom oldalra fejem, s bólintok egyet. A Göndör ujját állam alá helyezi, és maga felé fordítja a fejem.

 - Figyelj… Semmi baj. Nem tudhattad, nem kell szégyenkezned. – mosolyog rám biztatóan, majd kezét maga mellé helyezi. Csend uralkodik felettünk, készséggel törném meg, hisz’ ezernyi kérdésem van, ám egyiket sem tudom feltenni.

- Ki kellene találnunk valami módot arra, hogyan is tudnánk kommunikálni egymással. – csap térdeire, majd heves gondolkozásba kezd. Nagy erővel löki el magát az ágyról, s kezd matatni egy fiókban. Tárgyak csörömpölése hallatszódik, vetek egy pillantást a fiúra, azonban csak a hátsó felét látom. Pipiskedve próbálom meglesni miért, harcol ilyen keményen, de sajnos mindent kitakar.

  - Nemrég olvastam egy cikkben, hogy az amnéziában szenvedők nagy része… de ezt inkább nem mondom el, mert így nem használna. Szóval, alá tudod ezt nekem írni? – tol elém egy papírdarabot és egy tollat. Tudom, mire kell használni ezeket, ennek dacára sajnálatos módon írni sejtelmem sincs hogyan is kell. Kedv vesztetten nézek a mellettem ülő személyre, s előtörnek könnyeim. Tudom nem ez a legjobb reakció, de annyira tehetetlennek, nem is sokkal inkább sebezhetőnek érzem magam. Tenyereim segítségével rejtem el arcom, miközben folyamatosan szipogok. Egy hatalmas tenyeret érzek hátamon, ami körkörösen simogat.

  - Kérlek, ne sírj! Úgy tűnik te az írást is elfelejtetted, de ezzel nincs semmi baj. Holnap elmegyünk egy orvoshoz, aki majd kideríti mennyire is károsodtál, ha már ez lehetséges. Most viszont szeretném, ha aludnál egy kicsit. Gyere, átkísérlek a szobádba. – karomnál fogva húz ki, egyenesen egy másik szobába. Kicsit megnyugtatott, amit mondott, ezek szerint nem lehetek akkora különc. Segít bemásznom az ágyba, majd rám is terít egy pokrócot.

 - Sajnos nincs több takaróm, remélem ez is megfelel. Abban az esetben, ha mégis fáznál, a szekrényben találsz több pokrócot is. Jó éjt! – ez a végszava, s kiment a szobából, ismét magamra hagyva.

HARRY

  Jobbnak látom magamat is eltennem holnapra, így visszamegyek a szobámba és meg sem állok az ágyig. Lámpákat leoltom, majd magamra terítem, takarom. Jobban belegondolva lehettem volna annyira udvarias, hogy odaadom a lánynak. Olyan furcsa. Nem ő, hanem ez az egész. Bár egy kicsit ő is rendkívüli. Holnap az első, na, jó talán az első dolgom lesz elvinni őt valahova, ahol megmondják mi is válthatta ki belőle a memóriavesztést, és hogy milyen komoly. Remélem jó híreket fogunk kapni. A legkedvezőbb persze az lenne, ha kis idő múlva visszajönnének az emlékei. A némaság kérdést is meg fogom oldani. Sok a teendőm és még a munkahelyemre is be kell mennem, illetve belekezdeni néhány új dalba. Túl sok gondoltak cikázik a fejemben, nyilvánvalóan ez gátol az alvásban.

  Reggel a szél lágy cirógatására ébredek. Rögtön nyűgös leszek, amint belegondolok mennyi minden elintéznivalót terveztem be magamnak. Fáradtan kelek ki ölelő ágyamból, s megyek a konyhába. Friss kávét és reggelit készítek, figyelembe véve azt a tényt, hogy nem vagyok magányos a házban. Sosem voltam oda az egyedüllétért, inkább társasági lény vagyok, de csakhogy bonyolítsak a személyiségemen, túl sok ember között utálok lenni, feszengve érzem magam. Kicsit elmerengek, visszagondolok az álmomra. Ismét volt egy visszatérő álmom. Sajnos ez az óta kísért engem, mióta életem szerelme, egyben jegyesem életét vesztette. A végtelenségben való repülés jelképezi a halál utáni életet. Ezt követi egy számomra elég lesújtó kép, fejbe kapott injekció. May nagyon beteg volt, irdatlan mennyiségű kezelésekre vittem, ahol rendszerint injekciót is kapott, egyértelműen nem fejbe, én magam sem tudom miért képzelem így. Végül egy start gomb, amit egy női kéz nyom le. Hát igen. May-el egy videojáték teremben találkoztunk.
  Akaratlanul landolt poharam tartalma ruháján, ám szerencsémre ő nem volt az a sértődős típus. Viccelődve fogadta az előreláthatatlan helyzetet, azt mondta csupán egy dologgal engesztelhetem ki. Összemértük erőnket egy igen komoly, pónis játékban. Úriemberhez híven hagytam nyerni, később meghívtam egy italra. Már hazafelé kísértem a terjedelmes folttal együtt, mikor elkértem a számát. Randit randira halmoztunk, míg nem volt merszem felkérni, hogy töltse be a barátnőm szerepét. Emlékeim hatására elmosolyodom, ezeken sosem tudtam és nem is fogok tudni sírni. Az elmúlás az élet rész, el kell fogadni. Én személy szerint örülök ennek a rövid időnek, amit vele töltöttem, ő sem akarná, hogy emiatt szomorkodjak. Tüsszentésre kapom hátra a fejem, bevallom ez a lány rám hozta a frászt.

 - Ülj csak le, csináltam reggelit. – nehézkesen foglal helyet az egyik bárszéknél, s bámulja az elé tett ételt. Semmi extra csak egy kis rántotta. A gőzölgő kávét is alaposan szemügyre veszi, majd el kezd enni. Az egyetlen kivetni való ebben már csak az, hogy ezt evőeszközök nélkül végzi.

 - Segítek, jó? – fordulok felé és adok neki egy villát. Érdeklődve figyel, majd a kezébe fogja a tárgyat. Érdekes, azonban magától rájött hogyan kell használni. Miután megette gyorsan elmosogattam utána és megkezdhettük az utunkat a kórházig. Természetesen adtam neki rendes ruhát, egy rövid farmernadrágot és egy klasszikus fehér pólót.

  Lábaimmal türelmetlenül dobolok a rendelő előtti széken ülve, várom az eredményeket. Szegény lány alig akart bemenni, nyögve nyelősen ugyan, de rá tudtam venni.

  - Mr. Styles! – szólít meg egy doktornő. Azonnal felállok és elé sietek.

  - Sajnos nem szolgálhatok túl sok biztató információval. 

5.fejezet - Információk

Sziasztok Drágáim!

Újabb vasárnap, újabb rész és ideje, hogy ismét belekezdjek a hálálkodásba. Az elmúlt napokban újabb két díjjal lett bővebb a blog, s egy feliratkozóval. Számomra ezek hatalmas számok! Rengetegen vagyunk, annak ellenére, hogy kevés rész van publikálva. Szeretnék megköszönni mindent, mint általában. Remélem ez a rész is tetszeni fog, megpróbáltam hosszabbra írni. Csatlakozzatok a Facebook csoporthoz.

Jó olvasást!

HARRY 

 Főnököm másodpercenként változtatja hangulatát, éppen nem tudja eldönteni, haragudjon-e a kimaradásomért. Én egy határozott nemmel döntenék, tervben van, hogy meg tanulom a jedi erőmmel irányítani mások elméjét. Némán intve invitálom be, ügyesen kikerülöm a vizes tócsát, amit a szilánkok megnehezítenek.

 - Mivel ijesztettél így rá? – nevetve fordulok, vissza hozzá, mihelyst beértünk a konyhába. Ő is felnevet, majd komoly arckifejezést ölt magára. Tisztában vagyok vele, hogy a munkamorálomra szeretné terelni a témát. Alkaromat a pultra támasztom, lábaim egymás mögé pakoltam. Szemeim rá szegem, várom az agymosásom. Terjedelmes sóhajjal kezdünk, tudom számomra bukta az egész történet.

 - Ma milyen kifogással akarsz megörvendeztetni? – ezt a kérdést már századjára teszi fel nekem ebben az évben, s higgyetek, nekem egy kicsit sem túlzok. Eleinte oda, s vissza voltam a munkámért, az újdonsült énekes első pár éve. Csodálatos volt, míg rá nem jöttem pár hátulütőjének. Próbáltam megtartani magam, hű maradni, de a befolyásolhatóságom mindig is a padlót melegítette. Itt nem a főnökömről van szó, hanem a nagyra vágyó, népszerűségem alatt vergődő énekesekről. Magam sem vagyok valami nagy hírű közszereplő, habár nincs okom panaszkodni. Mostanra szerényebbre vettem a formát, a fontossági listám csillagos topjáról a sivár végére került.

 - Sajnálom, csak megláttam ezt a lányt az utcán. Nincs otthona, és nem emlékszik semmire muszáj volt segítenem neki. – ezúttal az igazat mondok. Igen, sokszor szoktam színesíteni kicsit a történetemen. Néha azonban átesek kicsit a ló túloldalára, s mindenféle űrhajós és univerzális űrbalhéról számolok be neki, hétről-hétre.

 - Egyszóval teljesen megfeledkeztél az igazi kötelességeidről. Harry mikor vetsz véget a mártír komplexusodnak és hajtod végre a munkádat? – ez remek. Mártír komplexus? Ez már vagy a harmadik komplexus, amit rám akaszt. Mániája. Minden joga megvan ahhoz, hogy dühös legyen, ám hanglejtése egyáltalán nem olyan. Úgy beszélgetünk, mintha csak a kedvenc focicsapatunk mérkőzött volna meg egymással, s nem értenénk egyet a másikkal. Ezzel folyton lekötelez, hisz’ ő is a munkájával játszik ilyenkor.

  - Tudom, tudom. Össze kell szednem magam, csak egyszerűen nem találom a helyem, érted? Nincs kedvem. Tudatában vagyok, hogy nem ez nem a kedélyállapotomtól függ, és, hogy nem játék. Persze, lehetne rosszabb is, ha valóban kétkezi munkát kéne csinálnom, azonban mostanában úgy érzem, ez megerőltetőbb. – monológom közben helyet foglaltam egy széken, s kávét is öntöttem mind kettőnknek. John is helyet foglal, majd maga elé veszi a csészét. Ujjaim közé veszem a törékeny porcelánt, s ajkaimhoz emelem. Nagyokat kortyolok a langyos koffeinből, s mikor végleg elfogyott, visszahelyezem az asztalra.

  - Tudod nehéz elfáradni abban, amit nem is csinálsz meg. – gúnyosan nézek rá, de ő csak tovább neve. Csipkelődésnek szánta, ártalmatlan tréfa. Én is csatlakozom hozzá, s elterelem kicsit a témát.

  - Na, és hogy halad a testvéred biznisze? – Evan munkája mindig is lekötött, az új technológiák és azoknak kifejlesztése iránt állandóan próbálok érdeklődni, viszont az évek múltával egyre nehezebb lesz a titoktartás miatt. Sokak szerint furcsa, kritizálni, s ugratni is szoktak ezzel. Már megtanultam elengedni ezeket a fülem mellett.

  - Éppen most jöttem onnan, valami nagy galiba akadt az egyik osztályon. Tudod, hogy a mostani mániájuk a kivetített hologramok életre keltése. Ez részben úgy tűnik sikerült is, azonban csak véletlen, s egy félkész, inkább mondom azt, hogy prototípust sikerült feléleszteniük, viszont elszökött. Már keresik, csak nem szeretnék leégetni a céget, így az egész titkos. – viccelődve adja elő ezt az egészet, s ha belegondolok valóban röhejes, hogy egy ilyen magasan képzett technológiával rendelkező vállalkozást teljesen lealáz egy „újszülött”.  

  - Most mit csináljak veled? – néz rám, s elgondolkodik. Ismét visszakanyarodtunk a munkámhoz. Szívem szerint ott hagynám az egészet, de ezt nem tehetem. Se magammal, sem azzal a kismaroknyi emberrel, akik kedvelik a zeném. Meg sem szólalok, csöndben vártam a hozzáértő véleményét. Talpaival már idegesen dobol a padlón, nagyon agyal valamin.

  - Nem rúglak ki, ahhoz túl sok pénzt hozol. – újfent viccelődik, úgy tűnik, humoros kedvében van.

 - Komolyra fordítva a szót, nem lenne szívem kirúgni, eltekintve attól a pénztől, amit rajtad keresünk. Viszont! Még a nyárig be kell fejezned az új lemezed. Az összes szám, plusz háromhoz az zenei alapot is kombináld össze, ha esetleg nekünk nem tetszene, kijavítjuk, és a beleegyezéseddel rátesszük a CD-re. Megfelel? – mi mást is mondhatnék, mint igent? Más választásom nincs, esetleg a munkanélküliség.

 - Persze. – bólintok rá, s mint végszóra megszólal egy telefon. Természetesen John-é. Gondolom mennie kell, így felállok, zsebre vágom kezeim, s vártok, míg leteszi a telefont.

 - Indulnom kell, gondolom, rád nem kell számítanom a mai nap folyamán.

 - Így igaz. – ő is feltápászkodik, majd kikísérem az ajtóig. Ami után becsukom rá is fordítom a zárat, azonban mint szokta, ismét beordibál.

 - Szelídítsd meg a csajt! – mondatán röhögőgörcsöt kapok. Nevetve indulok egy felmosóért, s egy porszívóért. Össze akarom takarítani a törött poharat, utána megkeresem ezt a lökött lányt.

LUCY

  Már egy ideje egy szobában rejtőzöm, kezdem azt hinni, hogy megint egyedül vagyok. Mi van, ha ő is itt hagyott? Ő is olyan szívtelen lenne, mint a többi ember? Vagy ez a viselkedés csak nekem kivetnivaló? Lehet ez a normális, s engem épp emiatt néznek bolondnak. Azaz ember, aki amögött a bizonyos ajtó mögött állt, biztos vagyok benne, hogy ő volt abban a fura épületben is. Ő üldözött. Valami rosszat tehettem, ha idáig követett. Apró ütögetést hallok a bejárat felől, nem merem kinyitni. Valószínűleg a Göndör az, de a félelmem azt súgja a köpenyes az. Kattanás, majd kinyílik az ajtó.

  - Itt vagy? Nem tudom mitől ijedtél meg, de itt biztonságban vagy. – bizony ez a lovagom hangja. Előbújok a sarokból, felfedem előtte magam. Mosolyogva néz rajtam végig, majd int, hogy kövessem. Lábaimat gyorsan pakolom egymás után, be szeretném érni.

 - Gyere, keresünk neked valami tisztább ruhát. Szeretnél előtte még felfrissülni? Nyugodtan használhatod a fürdőt, bizonyára szükséged van rá. – amennyiben ő mondja, hogy jót tenne, megfogadom a tanácsát. Bólintok egyet, mire rámutat a szemben lévő szobára. Átlépdelek, s ő is jön velem.

 - Tessék, itt van egy törölköző, és ott van a kád, de a zuhanyzót is használhatod. Amelyik jobban esik. – nyújtja felém a tárgyat. Mikor elveszem érzem az anyag gyengédségét, s puhaságát. Az ajtó csapódására eszmélek fel. Ösztönösen szabadítom meg magam ruháimtól, majd állok be a csempézett kis téglatestbe. Egy kapcsoló féleséget először jobbra, majd felfelé húzok, mire legnagyobb meglepetésemre víz esik rám megint. Azonban ez nem olyan, mint kint. Ez kellemes, s meleg, igazán frissítő, csak, úgy ahogy a fiú is mondta. Miután mindenem alaposan átmostam, kikászálódok, s magamhoz veszem a puha anyagot, vagyis a törölközőt. Átsuhanok vele mindenemen, ezzel eltüntetem vele a vizet. Amint végeztem magam köré tekerem a törölközőt, s elindulok megkeresni a fiút. A legelső utam a szemben lévő szoba, ahol nemrég tartózkodtam. Ott azonnal meg is találom, egy hatalmas doboz alakú valamiben kutat, amire a szekrény szó jut eszembe.

 - Oh, kész is vagy? Valami lányosabbat szerettem volna neked adni, de sajnos olyat nem találtam, ezért csak ezt tudom adni. – nyom a kezembe egy hosszú felsőt és egy melegítőt, vagyis azt hiszem így nevezik őket. Már ezek előtt is furcsálltam, hogy tudom tárgyaknak a nevét, vagy ha meglátom, azokat beugrik. Mindenesetre nem most szeretnék ezzel foglalkozni. A körülöttem lévő anyagot a földre ejtem, s felveszem a Göndörtől kapottakat. Ránézek, de ő csak kikerekedett szemekkel bámul, s próbálja elrejteni a mosolyát.

4.fejezet - Meglepetések és együttérzés

Sziasztok Életeim!

Sajnos késtem egy hetet, nagyon sajnálom. Örömmel tölt el, hogy már 34-en vagyunk ezen a szerény kis blogon. A héten 3(!) díjat is kaptam, amiből kettő van még csak publikálva. Köszönöm a támogatást, csatlakozzatok a Facebook-os csoportba!

Jó olvasást!

HARRY 

  Mihelyst kikászálódok simogató ágyam melegéből, sietősen kapkodom magamra ruháim. Ismételten remek nap elé nézek. Ugye éreztétek az iróniát? Újfent késésben vagyok a munkahelyemről, folyton folyvást komplikáltabbá teszem ez által az életem. Sóhajok tömkelegei hagyják el a szám, az igazat megvallva életkedvem a padlót súrolja. A munkám végett alig jut időm a személyes dolgaimra, egy kipihentető alvás pedig a szükségleteim csúcsán van. Apropó, ha már a munkáról esett szó, én szólóénekes vagyok egy lemezkiadónál. Koncertről koncertre járok, ennek köszönhetően kvázi az egész világot bejárhattam. Nem fényezem magamat tovább, bevallom nem vagyok olyan nagy idol. Az egyedüli pozitív pont, hogy a nyár bekövetkezésével, számomra véget ér a munka. Szerencsémre hat hét van hátra még a borús napjaimból, utána szabad vagyok. Mihelyst kilépek a házamból, megcsap a tavasz hidege.
  Vékony kabátom jobban alakomra szorítom, reménykedve a melegért. Nem figyelek lábam elé, s ennek következményét meg is érzem talpamon. Egy hatalmas tócsába sikerült belelépnem, centi pontossággal kimérve. Szitkozva lépdelek tovább, látjátok, ezzel sincs időm foglalkozni, hiszen időszűkében vagyok.  Konkrétan fél órája bent kéne lennem, ennek dacára mégsem töröm magam eléggé. Mindig elkések, mindent összetéve senkinek sem fog feltűnni a késésem. Magamtól pár méterre látok egy kisebb embertömeget, rögtön valami jött-ment utcai előadóra teszem le a voksom, azonban a tényleges látvány eléggé szívszorító. Egy zavarodott lány, mondhatni lepedőbe burkolózva fetreng a földön és senki sem segít neki. Szégyellem magam a többiek helyett is, mindenki helyett, akik kinevetik.

 - Gyere, segítek talpra állni. – tenyeremet felé nyújtva próbálok segítséget adni neki, képzelem milyen kellemetlen lehet neki a szituáció. Nem kell megerőltetnem magam, mondhatni pille könnyű lány. Tekintete egy darabig elidőzik rajtam; én is szemügyre veszem őt. Szemeiben a zöld és a kék csatát vívnak, s mivel a zöldeknek több katonájuk volt, nagyobb területen uralkodnak. Hosszú, enyhén göndör haj ad keretet arcának, telt ajkai csodás díszként szolgálnak. Nem adja jelét, hogy zavarban lenne, ám én mégis láttam rajta. Hízelgő.

  - Jól érzed magad, nem ütötted be semmidet? – aggodalom fog el hirtelen vele szemben. Halvány gőzöm sincs arról, hogyan kerülhetett ilyen fiatalon az utcára. Valljuk be, észrevehető az elhagyatottság rajta. Semmi hangot nem hallok tőle, holott folyamatosan mozognak ajkai, próbálkozása elhanyatlik, csődbe megy. Szemében a gondterheltség fénye kiterjedt, lassan enyémbe is beleperzsel.

  - Elnézést, már így is kellemetlen lehet neked, nem állt szándékomban fokozni ezt. – kezével legyint, megnyugodok, hogy nem hatnak bántóan rá szavaim, bár számban még mindig kellemetlen az íz.

  - El tudom hinni mennyire nehéz így neked. Szabad megkérdeznem, hogy honnan jöttél? – többet szándékozok megtudni róla. A kíváncsiságom kerekének ismét kezdő löketet ad a tudás vágya. Csalódnom kell, kezeivel jelzett: nem tudom. Meghökkenek, azonnal egy kérdés formálódik meg a fejemben, bár végül nem ejtem ki számon hangosan. Etikátlan lenne. Jobbnak látom átalakítani szavaimat barátságosabbra.

- Tehát, amennyiben jól értem, nem tudod honnan jöttél? – érdeklődő tekintetem le sem veszem róla, míg nem ad választ. Igaz, csak egy fejbólintást kapok. Akaratom ellenére torzul el arckifejezésem. Nem, nem grimasz volt. Mélyen sajnálom a lányt, még sosem találkoztam hozzá hasonlóval. Nehezemre esik kezelni a helyzetet a helyes módon.

  - Amnéziás vagy? – tört elő még egy kérdés. Lehet, már unja az érdeklődő témakört, azonban ennek nem adja jelét. Lelkesen válaszolgat, ami szívmelengető. Olyan tiszta, mintha nem tudná mi is történik vele, nem lenne vele tisztában milyen helyzetben is van. Szemeit rám emeli, kíváncsiskodó tekintete lyukat éget belém. Nem tudja a szó jelentését. Felsóhajtok. Látom, hogy ez a reakcióm fáj neki. Ismét megbántottam, mentségemre legyen nem szándékosan.

 - Nem tudsz visszaemlékezni semmire? Példának okáért a szüleidre, nevedre? – magamat is meglepem változatos és megfontolt szókincsemmel, s fogalmazásommal. Erre sem tudja a választ. Biztosra veszem a kérdésem. Amnéziás. Hogy történhet meg minden rossz egy emberrel? Jó ideje beszélgetünk, mikor valamilyen bunkó nekem löki a mellettem sétáló lányt. Zavarba jön, a mai napon semmiképp sem kéne több kellemetlen helyzetbe kerülnie miattam. Ezek a mocskos paparazzik ismét körülöttem legyeskednek. Karjaim dereka köré zárom, megelőzve elesését. Kattanások és fények kísérik a képek tömkelegének készülését. Magamhoz közel vonom, s kezdem el húzni az út szegélyéhez. Rögtön le is intek egy taxist, s besegítem a lányt. Észreveszem megszeppentségét, alaposan körbenéz, azt hiszem, tetszik neki ez az új dolog. Képtelen vagyok azonosulni a helyzetével; hogy lehet mindent elfelejteni? A sofőrnek elmotyogom a címet, s tovább szemlélem a lányt, aki csodálkozva fedez fel mindent. Új ülő pozíciót vesz fel, testtartásáról játszva olvasom le a szomorúságot.

  - Valami gond van? – kérdezek rá. Barátságosan elmosolyodik, s ismételten nemmel jelez. Én is követem őt, rám férne egy kis boldogság is a mai nap folyamán. Visszajelzésemtől megszeppen, azonban utána visszaáll a rend.

  Amint belépünk a házamba csodálkozva tekint szét. Magától kezdi körbejárni a házat, nem gondol arra, hogy illetlenség.

 - Szolgálhatok valamivel a kisasszonynak? – visszarántom kérdésemmel a való világba. A jelzőm hallatán megvillantja mosolyát, majd igennel felel. Ajánlok neki pár italt, amelyekből a vizet választja. Nem hinném, hogy tudatában van annak a mi is az a víz. Lábaimmal a konyhapult előtt fékezek, s nyitom meg a csapot. Félig telt még csak meg a pohár, mikor is kopogás zaja üti meg füleim.

 - Kinyitnád, kérlek? – emelem meg hangom, annak céljából, hogy hallja. Válasz nem érkezik, viszont ez várható volt. Egy perccel később hallom az ajtó nyílását, ekkor én is oda indulok. A pohár kiesik kezemből, mikor a befogadott lány nekem jön, s felfut egyenesen a lépcsőn. Csodálkozva nézek utána, s az ajtó felé, ahol is a legjobb barátom, egyben a főnököm áll. Ijedten kapok észbe, elfelejtettem bemenni a munkahelyemre.